Hírek : Dunaharaszti – ÉRD 0-1 Ifi 1-5 |
Dunaharaszti – ÉRD 0-1 Ifi 1-5
Nagy csatában egy gólos győzelmet arattunk a Dunaharaszti ellen.
Dunaharaszti – Érd 0-1 (0-1)
2008. Május 4. 16:30
R-PC Planet Pest megyei I. osztály 24.Forduló
Dunaharaszti, 300 néző
Vezette: Laczkó Zoltán (Gyikó Tamás, Simon Tamás)
Gólszerző: Pál István
Sárga lap: Náhási K. ill. Szabó G., Gál L., Herczog Gy., Bíró T.
A vasárnapi meccs előtt 12-kor találkoztunk, majd rá egy órával útnak indultunk. Az Etelén még öten csatlakoztak hozzánk, így már jelentősebb létszámot képviselve szálltunk fel a 103-asra. A hév indulásáig volt még fél óránk, így addig benéztünk a mellette lévő kocsmába meginni 1-2 sört. A mintegy háromnegyed órás út mókásan telt és körübelül negyed négyre Harasztin voltunk. Mivel időnk az volt még, így benéztünk volna egy boltba, de bezárták előttünk az ajtót….J,így maradt a nem messze lévő kocsma. A bevásárlás után célba vettük a pályát. A kb. öt perces séta után meg is érkeztünk, majd bementünk és elfoglaltuk a helyünket. A helyi rendezők és szurkolók is rendesen fogadtak minket, többel jókat beszélgettünk is… mivel nem volt drága a büfé, így jól fogyott a részünkről az ital, aminek következtében még jobb lett a hangulatunk.:) Eközben ifi csapatunk 5-1-re megnyerte a mérkőzést. Következett a várva várt rangadó az első és a második között, bár a feljutás már eldőlt, de azért jó lenne nyerni, gondoltuk a meccs előtt. A mérkőzés előtt biztatásba kezdett a hazai csoport, amit be kell vallanom nem volt túl halk, bár a meccs folyamán kicsit visszaesett náluk a hangerő…
A játékosok bevonulásakor egy,,koreót” emeltünk fel, amire TÁMADÁS volt írva, majd egy fehér füsttel és szurkolással kezdtük a találkozót. Mivel 15-en voltunk jelen a csoportból, így kifejezetten hangosak voltunk. Főleg az után, hogy a 10. percben Pál István 16 méterről leadott lövése a kapuba kötött ki. Ekkor valami eszméletlen hangrobbanás tört ki a vendég szektorban, majd egy fekete füstöt gyújtottunk be, és a félidő végéig, kifulladásig énekeltük a hangosabbnál hangosabb dalokat. A pályán inkább mezőnyjáték folyt, a kapuk nem forogtak jelentősen veszélybe. A szünetbe kifújhattuk magunkat, majd a második játékrész elején ismét egy fehér füsttel vártuk a csapatot és a szurkolást is ott folytattuk, ahol abba hagytuk. Ebben a félidőben a hazai csapat birtokolta többet a labdát, de egyik fél sem tudod már nagy helyzetet kialakítani, így a szezonban elsőnek kapott ki a Haraszti. A játékosok kijövetelénél egy sárga füstöt gyújtottunk be és közben a csapat és mi is úgy örültünk, mintha bajnokságot nyertünk volna. 1-2 nóta eléneklése után összepakoltunk és elindultunk haza. Meg kell, mondjam a csapatunk nem mindig szépen, de annál eredményesebben játszott. A mi részünkről szerintem, pedig a legjobb idegenbeli fellépésünket produkáltuk a fennállásunk óta….nagy móka volt az biztos!!!:)
|