Eszmék Bátor Harcosai
Eszmék Bátor Harcosai
Menü
 
Videók
 
Vesszen Trianon!!!

 
Látogatottság
Indulás: 2007-06-25
 
Hírek
Hírek : ÉRD – Délegyháza 0-0 Ifi 2-0

ÉRD – Délegyháza 0-0 Ifi 2-0

Rossz helyzet kihasználásnak köszönhetően, csak döntetlent értünk el hazai pályán.

Érd – Délegyháza 0-0

2008. Május 10.  16:30

R-PC Planet Pest megyei I. osztály 25.Forduló

Érd, 200 néző

Vezette: Turcsányi István (Kovács Péter, Máté Attila)

 

A múlthéti móka meccs után, már a hét közepén tudtuk, hogy nem leszünk túl sokan a szombati mérkőzésen. Sajnos azonban még kevesebben találkoztunk, mint amennyire számítottunk. Így négyen elindultunk a pálya fele és kb. 20 perccel a kezdés előtt meg is érkeztünk. Ifi csapatunk, a hallottak alapján nem valami jó találkozón, de itthon tartotta a három pontot. A felnőtt meccs első félidejében egyértelműen mi uraltuk a játékot, rengeteg helyzetet kialakítottunk, ami egytől egyik kimaradt. Ekkor már láttuk, hogy a második játékrész is hasonló képen fog zajlani. Sajnos ez be is következett, mert Szabónak csak 1-2-szer akadt védeni valója az egész találkozón, ellenben a vendég kapus számtalanszor védett vagy a kihagyhatatlan is sikerült kihagynunk. Látszott, hogy próbálkoznak, de ezen a meccsen akkor se rúgtunk volna gólt, ha még két órát játsszunk, sajnos semmi sem jött össze. Hát, ha ami minket illett szurkoltunk az egész meccsen, ahogy bírtuk, bár négyen nem tudunk valami jó hangulatot csinálni….Ezzel a döntetlennel visszacsúsztunk a harmadik helyre.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Best Of

 

 

 

 

 

Megnézem nagyban

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal