Eszmék Bátor Harcosai
Eszmék Bátor Harcosai
Menü
 
Videók
 
Vesszen Trianon!!!

 
Látogatottság
Indulás: 2007-06-25
 
Hírek
Hírek : ÉRD – Törökbálint 1-4

ÉRD – Törökbálint 1-4

Számunkra végett ért a kupa idény…

Érd – Törökbálint 1-4 (1-2)

2008. Május 14.  17:00

Horfer Serleg Pest Megyei Kupa (MK-előselejtező) 8. Forduló

Érd, 50 néző

Vezette: Fenyvesi Szabolcs

 

Szombat délután hazai pályán fogadtuk az NB III harmadik helyén álló Törökbálintot. A meccs előtt páran találkoztunk aztán elindultunk a pályához. A mérkőzés előtt pát perccel meg is érkeztünk, majd elfoglaltuk a szokott helyünket. Az összecsapás első pár percében már látszódott, hogy nehéz dolgunk lesz, ha tovább akarnunk jutni…Pár perc alatt már meg is szerezte a vendégcsapat a vezetést. Ezután mi hagytunk ki egy óriási helyzetet, ami csak kapufával végződött, majd egy szép lövéssel veszélyeztettük a vendég kaput. Ám sajnos ismét egy védelmi hibából gólt kaptunk. Ekkor már nem volt túl bíztató a helyzet, főleg, hogy több védelmi megingásunk is volt még a hátralévő időben. A félidő fele táján szépítettünk, majd ismét rúgtunk egy kapufát, később még egy helyzetnél óriásit védett a Törökbálinti kapus, így véget is ért az első 45 perc. Ez idő alatt 5-en bíztattuk játékosainkat, ám a félidő végéig egyre többen érkeztek meg a csoportból, így a végére megérkezett a dob és a drapi is. A második játékrészben kellő lelkesedéssel már 10-en szurkoltunk a csapatnak. Sajnos védekezésünk nem sokat javult ennek folytán kaptunk két gólt, de lőnünk már nem sikerült, így 4-1-re kikaptunk. Ezzel számunkra véget ért erre a szezonra a kupaszereplés.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Best Of

 

 

 

 

 

Megnézem nagyban

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal