Hírek : ÉRD – Bag 2-3 Ifi 6-0 |
ÉRD – Bag 2-3 Ifi 6-0
Már az első percekben eldőlt a találkozó…
ÉRD – Bag 2-3 (0-2)
2008. Június 7. 17:00
R-PC Planet Pest megyei I. osztály 29.Forduló
Érd, 100 néző
Vezette: Solymosi András (Molnár Péter, Kara Pél)
A szezon utolsó hazai meccse előtt bő két órával találkoztunk, majd egy kis iszogatás után 4-kor elindultunk a pályához. Persze, míg odaértünk csak kicsit áztunk meg, de ez, így volt a mókaJ. Az ifi csapat csak fél órát játszott, mivel a Bagi csapatból csak 8-an tették tiszteletüket, így a játékvezető 6-0-ás eredménynél véget vetett a találkozónak. Következett a felnőtt összecsapás, amire 15-en gyűltünk össze a csoportból. A találkozó elején egy fáklyát gyújtottunk be a játékosok feltüzelésére, de ez másképp sült el…mivel már az első vendégtámadás gólt eredményezett, de ami még fájóbb, hogy egy perc múlva kaptunk még egyet, így három perc után 0-2 volt az állás. Ez után a Bagnak már nem nagyon akadt helyzete a félidőben. Negyedóra elteltével kellett először védenie a vendég kapusnak. A 20. perc táján ismét előkerült egy fáklya, majd több rigmust is elénekeltünk a Trianon kapcsán. A hátra lévő időben egy nagy helyzetet leszámítva csak próbálkozásaink voltak. A félidőt végig szurkoltuk, annak ellenére, hogy nem álltunk túl jól, de kihoztuk a maximumot belőle. A második játékrészt ott folytattuk, ahol abbahagytuk, eközben csapatunk talán nagyobb sebességre kapcsolt, de ez nem nagyon látszódott meg a helyzetek számába. Negyedóra elteltével megszereztük a szépítőt, találatot, amit után az egyenlítő gólhoz sem hiányzott sok, de helyette ismét a vendégek zörgették meg a hálónkat. Ekkor több néző úgy gondolta, hogy itt véget ért a mérkőzés és elindultak haza….jogosan, de mi azért szurkoltunk tovább Bő tíz perccel a vége előtt sikerült gólt rúgnunk. A hátralévő időt végig támadtuk, hozzáteszem lehetett, volna sokkal előbb is. Több helyzetünk is kimaradt, még Szabó is kiegyenlítethetett volna, de nem sikerült, így kikaptunk 3-2-re. A találkozó után elmondhatjuk, hogy mi mindent megtettünk, igaz biztos jobb lett volna, ha nyerünk, de részünkről móka volt, csak hát a győzelem hiányzott. Jövő héten vasárnap zárjuk a szezont, reméljük nem így…
|