Eszmék Bátor Harcosai
Eszmék Bátor Harcosai
Menü
 
Videók
 
Vesszen Trianon!!!

 
Látogatottság
Indulás: 2007-06-25
 
Hírek
Hírek : ÉRD – Szolnoki Spartacus 2-1

ÉRD – Szolnoki Spartacus 2-1

Egy nem rossz színvonalú meccsen, a végén döntöttük el a három pont sorsát.

Már a hét közepén tudtuk, hogy nem leszünk túl sokan és sajnos nem is történt semmi, ami miatt megváltozott volna a sejtésünk. Nos így csak fél 3-ra beszéltük meg a találkozót, majd miután mindenki megjött szép lassan felbattyogtunk a pályára, útközbe a szokásos vásárlást azért megejtettük. Fél órával a találkozó előtt megérkeztünk, majd a hátralévő időt eliszogattuk. Az összecsapás elején elkezdtünk szurkolni, de létszámunk miatt, több szünetet tartottunk a félidő közbe, bár volt, hogy 1-2 dal hosszú percegik szóltJ. Ami a mérkőzést illeti a vendégek, szerezték meg a vezetést, de nem sokáig örülhettek, mivel három perccel később ismét egál volt. Ezen kívül akadtak helyzetek mindkét oldalon, de inkább a mezőnyjáték volt jellemző az első 45 percre. Fordulás után mi is gyarapodtunk, így már viszonylag folyamatosan szurkoltunk…Viszont már jóval több helyzetet láthatott a kilátogató ,,nézősereg”, mint az előzőbe, de talán a vendégcsapatnak akadtak nagyobbak, de nem tudtak betalálni, viszont mi az utolsó percben igen!! Valóságos hangrobbanás volt a gól után, csak úgy, mint a hármas sípszót kővetőenJ, szinte megismételtük a két héttel ezelőtti mérkőzést, annyi különbséggel, hogy, ez a győztes gólt jelentette. A játékosokkal való mókázás után összepakoltunk és elindultunk a Révület (EBH) koncertreJ. Jövő héten egy ismét nem túl közeli helyszínre Algyőre látogattunk…

 

Érd-Szolnoki Spartacus 2-1 (1-1)

2008.09.20. szombat 16:00

NB III, Alföld csoport, 7. forduló
Érd, 150 néző

Vezette: Kőrösi János (Sebestyén László, Zsebő Dániel)


Érd: Szabó - Nagy, Jakab, Horváth, Gál K., Gál L., Megyeri (Csizmadia), Flórián (Károlyi), Sárdi, Csák (Kádár), Bóta.

Edző: ifj. Novák Ferenc.


Szolnok

Kiri - Boda, Lécz, Rónyai, Bezzeg, Dálnoki, Gódor, Horváth (Felföldi), Szoboszlai (Lengyel), Sárkány, Ruskó.

Edző: Gömöri Béla.


Gólszerzők: Csák (20.p.), Kádár (90.o.) ill. Sárkány (17.p.).
 
ifj. Novák Ferenc: - Nagyon fontos három pontot szereztünk egy jó erőkből álló Szolnok ellen.


Gömöri Béla: - Az első félidei kiegyenlített játék után a másodikban fölényben voltunk, sok gólhelyzetet kidolgoztunk, amelyek kimaradtak, s így az utolsó pillanatban kapott góllal vereséget szenvedtünk.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Best Of

 

 

 

 

 

Megnézem nagyban

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal