Újbuda - ÉRD 1-6
Minden megeröltetés nélkül, hoztuk el a három pontot!!!
Elérkezett a szezonban az a mérkőzés, amikor nem kellett sokat utazni…így azért viszonylag többen vágtunk neki az útnak. Tehát az Etelére beszéltük meg a találkozót és úgy 2 óra fele mindenki megérkezett, majd megittunk még egy sört és már indult is a busz, meg egy kocsi isJ. A tíz perces út után, már a pályánál találtuk magunkat, mivel, hogy ott tett le a BKV egyik busza.J Majd miután bementünk, a drapik kitétele közbe bejött néhány rendező akadékoskodni, hogy ne szidjuk a hazaiakat, mert ők sem fognak, meg lehetőleg ne füstöljünk, sőt akkor már ne is cigizünk, mert hogy kiégetjük a műfüvet.J Ennek örömére a meccs kezdetén begyújtottunk egy kis füstöt, persze már jöttek okoskodni, de ez már mit sem számított abban, hogy mi szurkoljunk és mivel nem voltunk kevesen, így a hangulat is remekül kezdődött. A csapat teljesítménye magasan túlszárnyalta a hazaiakét, mivel már az első félidőben 5-0-ra vezettünk, de így is volt még néhány helyzetünk, ami kimaradt. Fordulás után ott folytattuk, ahol abbahagytuk, sőt a félidő végére még jobb lett a hangulat, bár a csapat vissza vett, így ,,csak” 6-1-re nyertünk, de lehetett volna két számjegyű a különbség!!! A csapat ki jött megköszöni a szurkolást, majd elindultunk a buszmegállóhoz. A buszra felszálltunk, majd két megállóval később megálltunk kiszállt a buszsofőr és oda jött hozzánk, hogy ,,melyik buzi nyomogatja a leszállás jelzőt” hozzá teszem egyikünk sem nyomta meg, de biztos nem tetszett neki, hogy énekelünk, de neki ez nem volt elég, így mondta a magáét, és miután már elegünk lett belőle udvariasan megkértük, hogy menjen vissza vezetni.J Azután a következő dalok már neki szóltakJ, majd leszálltunk és kapott még egy kicsit persze csak szóban!!JEzután már haza indultunk.
|