Eszmék Bátor Harcosai
Eszmék Bátor Harcosai
Menü
 
Videók
 
Vesszen Trianon!!!

 
Látogatottság
Indulás: 2007-06-25
 
Hírek
Hírek : ÉRD - Győr 31-23

ÉRD - Győr 31-23

Remek második félidő után sikerült megnyernünk a találkozót!

A hazai foci meccset követően, úgy gondoltuk, hogy eljövünk erre a meccsre is. 10 perccel a találkozó kezdése előtt érkeztünk meg, ami pont arra volt elég, hogy vegyünk 1-2 sörtJ, de a kezdésnél már hallattuk a hangunkat! A találkozó szépen csordogált, de egyik csapat sem tudott elhúzni a másiktól. A félidő közepén a Gyula ellen meccsről elhozott felíratott (Szar Szlovákia) kihúztuk, majd egy percig tartottuk, mikor úgy gondoltuk letesszük, megjelent néhány polgárőr és felszólítottak, hogy tegyük le, mert ez nem ide való stb…azért 1-2 dal ereéig még maradt a téma, de aztán a buzdításé volt a főszerep. A második játékrészben mintha kicserélték volna a csapatot, mivel folyamatosan dobtuk a gólokat, de a védekezésünk is pazar volt, ennek eredménye, hogy majdnem 10 góllal nyertük a meccset! A hangulat a találkozó végéhez közeledve egyre jobb lett bár már egy kicsit fáradtabbak voltunk. A találkozó után a csapat megköszönte a biztatást, majd haza indultak néhányan, így már csak 4-en maradtunk, az ifi meccsre, amit végig ittunk, így a végére már igazán remek hangulatunk volt, aminek az eredménye, hogy a második játékrészt, de inkább annak is a második felét végig szurkoltuk és talán ennek, vagy másnak köszönhetően, de sikerült megnyernünk két góllal a találkozót. A csapat ki jött megköszöni a biztatás, mi pedig még ittunk néhány sörtJ

 

ÉTV-ÉRDI VSE- Győr  31-23 (17-14)

2008. November 8. 16:00

Érd, Treff-Sportcentrum 150 néző

Játékvezetők: Kóródi B., Major G.

Versenybíró: Vákár Tamás Csaba

 

Érd

Richter Bernadett, Bánóczy Diána 3 gól, László Barbara 2 (1),  KÖRÖSINÉ SIDÓ Krisztina 3 (1),

DUDÁS Csilla 3, NÉMETH Helga 6, Török Petra

 

Hétméteresek: 9/6 ill.: 6/6

Kétpercek: 6 ill.: 16 perc

Sárga lapok: 1 ill.: 3 db

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Best Of

 

 

 

 

 

Megnézem nagyban

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal