Eszmék Bátor Harcosai
Eszmék Bátor Harcosai
Menü
 
Videók
 
Vesszen Trianon!!!

 
Látogatottság
Indulás: 2007-06-25
 
Hírek
Hírek : Budafok - ÉRD 0-1

Budafok - ÉRD 0-1

Kiegyenlített találkozón Hegedűs gólja döntötte el a három pont sorsát!

A szezon első meccsére került sor szombat kora délután a Budafoki műfüvön. 11-kor találkoztunk, majd felsőről a fél 12-es vonattal elmentünk Hárosig, onnan még egy negyedórás séta és már tettük is ki a drapikat. A hátra lévő időben elfogyasztottuk a maradék ital készletünket és már szurkoltunk is. A két csapat egymásnak esett, de a nem nagyon kerültek veszélybe a kapuk csak a félidő második felében akadt 1-2 helyzet, de gól nem esett. Fordulás után is ,,koptattuk” torkainkat, de nem mondhatnám, hogy a legtöbbet kihoztuk magunkból, bár a hatalmas szél is jelentősen gyengített minket. Még 10 perc sem telt el, mikor egy lepattanó labdából Hegedűs szerezte meg a vezetést, ezután még akadt egy nagy hazai helyzet, de gól már nem születet a találkozón. A csapat kijött hozzánk, megünnepelni a győzelmet, mert azért még se az utolsót győztük le, majd készült egy közös kép is, majd szép komótosan vissza sétáltunk az állomásra, ahonnan haza vettük az irányt.

 

Budafok – Érd 0-1 (0-0)

2009.03.07. szombat 13:00

NBIII, Alföldi Csoport, 16. Forduló

Budafok, 230 néző

Vezette: Hegedűs Atilla (Kepka R., Gyekiczki I.)

 

Budafok

Frank T., Rétsági Á., Nagy A., Jenővári D., Kovács M., Dobray Zs., Tóth D., Mészáros T., Szabó G., Hacker B., Kóbor Cs.

 

ÉRD

Szabó G., Herczog Gy., Horváth L., Jakab Á., Salamon D., Gál L., Megyeri R., Hegedűs Cs.,  Sárdi G., Flórián Á., Károlyi R.

 

Csere: Béres N. (46.p.), Nagy G. (60.p.), Horváth L. (60.p.) ill.: Hajdú M. (74.p.), Csizmadia Z. (79.p.), Zsigmond L. (90.p.)

 

Gólszerző: Hegedűs Cs. (55.p.)

 

Sárga lap: Tóth D.(30.p.) Nagy G.(83.p.) ill.: Megyeri R.(13.p.)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Best Of

 

 

 

 

 

Megnézem nagyban

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal