Dabas - ÉRD 1-2

Harmadik meccsünket is egy gól különbséggel nyertük!
A mérkőzés előtti este már iszogattunk, énekelgettünk, így igen csak felfokozott hangulatban vártuk a szombati találkozót, majd nyugovóra tértünk abban a tudatban, hogy remek nap elé nézünk. Ekképpen is lett, másnap a Nyugatiba volt a találkozó és a 11:40-es vonattal indultunk el, vagy is indultunk volna, ha ketten nem késünk, ezért addig a többiek beszéltek a pilótával, hogy induljunk 1-2 perccel később, míg oda nem érünk, bár csak 45-re értünk a vonathoz, így is társainkkal mehettünk. A bő egy órás út, így fantasztikusan telt, több új dal is felcsendült, majd szinte percre pontosan 1-re értünk le a városhelyszínünkre, ahol még várt ránk egy, két órás séta, de ezt ekkor még nem tudtuk, így szép lassan elindultunk felkutatni 1-2 boltot vagy egyebet, de eleinte nem jártunk sikerrel, mert a zárva feliratú táblák voltak többségbe. De azért egy kis kutatómunka után sikerült ,,néhány” italt vásárolnunk, így a kiszáradás nem forgott veszélybeJ. Ezt követően folytattuk utunkat, mikor is megpillantottuk egy focipályát, gondoltuk az edzőpálya lesz, de tévedtünk, ezért örömünk hamar elszállt, sajnos még igencsak messze voltunk. Bár még bő egy óránk volt a meccsig mikor mondták, hogy fél 3-ra ott is vagyunk, ezzel a remek hírrel folytattuk utunkat, majd kb. 20 perc múlva közölték velünk, hogy félórára van a pálya, na akkor már nem volt ilyen vicces. Ezért nagyobb tempóra kapcsoltunk és 3 előtt néhány perccel a bejáratnál ,,tolongtunk” majd a drapi kitétele után már a középkezdés is megtörtént, így mi is buzdításba kezdtünk, ami kifelezetten jól szólt.
A csapatok sem kímélték egymást, szűk félóra után megszereztük a vezetést, de rá 5 perccel már ismét egál volt, de ez sem tartott sokáig, mert ismét beköszöntünk, így egy gólos előnyel fordulhattunk. Szünetbe megittuk a megmaradt készleteinket, aztán újult erővel szurkolni kezdtünk, a játékosaink kijövetelénél egy görögtűz is működésbe lépett, majd kicsit később a hazai ,,kemény” mag nem bírt magával és szidni kezdtek minket, akkor kicsit közelebb léptünk hozzájuk, de csak egyiknek volt nagy a szája, mondta hogy majd meccs után kapunk, állunk elébe, ezután a csapatot biztattuk. Helyzetek akadtak itt is, ott is, de gól már nem született, bár az utolsó percek egyikében még Szabó szétoszlatta a Dabasi álmokat egy óriási védéssel, így megmaradt a minimális különbség. Majd összepakoltunk és elindultunk kifelé, de a ,,barátaink” már sehol, mikor utolértük őket az egyik már látótávolságon kívülre esett, talán futó lehetett vagy nem tudom, a többiekkel kicsit elbeszélgettünk, de ők inkább hallgattak, így az irányt a vonatállomásra vettük. Viszont közel két óra sétához nem túl sok kedvünk volt, ekkor egy kis buszt pillantottunk meg amin a TESCO felirat szerepelt, egyikünk közbe járásával már indultunk isJ, a sofőr(ünk) olyan rendes volt, hogy az állomásig vitt minket! Ahonnan háromnegyedóra múlva indult a vonat, addig a váró teremben mulattuk az idő, hát az sem volt egy utolsó móka. A vonat érkezésekor meg is tettük az első lépést, hogy közelebb kerüljünk szeretett városunkhoz. A vonat végében meg is találtuk a helyünket, majd indulás után nem sokkal a kaller is felbukkant, de mielőtt ez megtörtént volna, többen közülünk kimentek a vonat legvégébe, így csak néhányan vettünk jegyet. A hátralévő egy órában énekelgettünk, majd Pest felé közelítve még vonatoztunk egyet a szerelvény elejéigJ. Később Nyugatiba is eltoltunk még 1-2 dalt, de aztán már villamoson találtuk magunkat, majd ismét egy kis vonat és Érd következett. Hát nem túlzok, ha azt állítom, hogy fennállásunk egyik legjobb haza útja volt, de a túra is benne van a képzeletbeli 5-benJ. Egy hét múlva ünnepeljük két éves születésnapunkat a Jászapáti csapat ellen! Mindenkinek ott a helye!!!
Dabas – Érd 1-2 (1-2)
2009. Március 23. 15:00
NBIII Alföldi Csoport, 18. Forduló
Dabas, 250 néző
Vezette: Pákolicz (Tamás, Tóth)
Dabas
Nagy Gy. - Gáspár Z., Halgas, Kocsis, Danyis, Lendvai, Magyar, Volenszki, Buczkó - Gáspár B., Czimmermann
Érd
Szabó G. - Nagy, Jakab, Horváth L., Salamon - Csizmadia, Flórián, Gál L., Herczog - Sárdi G., Károlyi
Csere: Piros G. (37.p.), Treininger D. (73.p.), Maris N. (84.p.) ill.: Hegedűs Cs. (70.p.), Hajdú N. (87.p.), Bokor Zs. (90.p.)
Gólszerzők: Czimmermann (27.p.) ill.: (öngól)Gáspár Z. (23.p.), Károlyi R. (30.p.)
Sárga lap: Halgas I. (65.p.) ill.: Herczog Gy. (60.p.), Károlyi R. (88.p.)
|