Hírek : Dunaszerdahely - Ruzemberok (Rózsahegy) 1-1 |
Dunaszerdahely - Ruzemberok (Rózsahegy) 1-1

Remek hangulatú túrán, sajnos nem sikerült otthon tartani a három pontot...
Bár a szezon még nem kezdődött el számunkra, de úgy gondoltuk, hogy kilátogatunk Felvidéki testvéreinkhez. Szombat reggel bevásárlással kezdtük a napot, majd ¾ 11-kor útnak indultunk Érdről, elsőnek be a Délibe majd a jegymegvásárlása után a 12:23-as vonattal ki is gördültünk az állomásról. Az út remek hangulatban telt jókat nevettünk közbe, azért fogytak az italok, majd az eddigi rekkenő hőség csak úgy eltűnt a felhők között és mire 2 előtt néhány perccel beestünk az állomásra, már igen csak feketedett az ég, aztán mikor elindultunk, nem telt el 2 perc és már ömlött is, míg átértünk a hídon majd a Komárnoi állomásra nem kicsit áztunk el, kb. csavarni lehetett a ruhákból a vizet. A vonatra felszállva kicsit jobban éreztük magunkat és a bő egy órás út is jót tett, bár azért igen csak nem száradtunk meg, főleg hogy a vonatról leszállva a változatosság kedvéért igen csak esett az eső, de mivel már benne voltunk a dolgokba így el is indultunk a stadion fele és mivelhogy 3 óránk volt még a mérkőzésig így beültünk a szomszéd kocsmába inni 1-2 sört vagy egyéb nyalánkságokat. Ez meg is történt közbe pedig megismerkedtünk 1-2 helyi szurkolóval akikkel jókat beszélgettünk, sőt még meg is ajándékoztak minket 1-2 sörrel ezt ezúton is köszönjük még egyszer, majd kb. fél órával a találkozó előtt bementünk és elfoglaltuk a helyünket. Közbe az emberek az idő ellenére szépen szálingóztak és kezdésre mintegy 3000-4000-en gyűltünk össze, az elején sárga-kék színű zászlók emelkedtek a magasba ezzel élőképet adva a bejövő játékosoknak, majd elég hangos szurkolásba kezdett a tábor, aminek az lett az eredménye, hogy meg is szerezte a DAC a vezetést. A hátralévő 20 perc remek hangulatban telt, persze előtte se lehetett panasz rá, így egy gólos vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. Fordulás után 20 perccel egy ajándék 11-essel kiegyenlített a vendég csapat és mint később kiderült ez lett a végeredmény. Lefújás után elindultunk vissza a cuccainkért közbe beszélgettünk a helyiekkel akik invitáltak egy pár sörre, de ezt nem fogatuk már el, de kaptunk ,,helyette” egy sálat is! Ezután még kis társalgás és indultunk vissza az állomásra, ahonnan negyed 11-kor indult vissza a vonat, majd mivel csak mi voltunk az egész kocsiba, így elég szerényet mókáztunk, aztán Komárnoba érve ismét a séta következett, bár akadt egy kis probléma mert 1-2 utcával előbb fordultunk el, így kicsit hosszabbra nyúlt a séta…de végül is egy kis bandukolás után meg lett az állomás, ahol egyből célba vettük a TESCO-ot. Egy kis vásárlás után kiültünk, de 1 óra után kicsit fáztunk már, így visszamentünk körbenézni, meg felpróbálni ezt azt, így ez a része elég viccesre sikerült már nem tudtunk mit kezdeni magunkkal ezért igen hozzánk illő dolgokat vettünk fel…:-). Mikor meguntuk egy hintaágy kényelmét élveztük vagy egy órán keresztül, majd miután ezt is meguntuk elindultunk lassan az állomásra, ahonnan 4:10-kor indult a vonat, amivel egészen Pestig jöttünk, itt már kicsit punnyadtabb volt a hangulat, de miután beért a vonat már egyből az irányt Érdre vettük aztán még 1-2 reggeli csocsó, kis zene belefért a dolgokba aztán már haza vettük az irányt. Mindent beleértve remek kis túra volt és köszönünk mindent Dunaszerdahelyi barátainknak!!!
|