A kitörés utolsó hullámába tartoztam, sajnos nem tudtam időben odaérni az indulásra ezért futással kellet beérnem a többieket, én voltam az utolsó ember, de így legalább el mondhattam a sereghajtónak hogy senki más nem jön utánunk így a létszámunk 81-83 fő között van. (pontos adatot nem tudtam) Miután sikeresen oda értem megkerestem a bajtársaimat a menetoszlopban. Kb. 17:45-kor érkeztünk az első ismeretlen katona sírjához itt volt koszorúzás, mécsesek elhelyezése és a vezetőnk is felszólalt, miután mindenki lerótta tiszteletét egy perces néma vigyáz állásba tisztelegtünk. Indult tovább a menet az időjárás itt még nagyon kedvező volt és a terep sem volt vészes, 18:20 oda értünk a második sírhoz itt egy rohamtüzér sírhelye volt, a tiszteletadás ugyanaz mécsesek, beszéd, vigyáz állás. Jó másfél órával később megérkeztünk a csúcshegyi sírhoz az időjárás már kicsit rosszabbra fordult ugyanis az eső rákezdett és ebből eredően sártengerré vált a talaj azonban figyelmünket letudtuk kötni egymás szórakoztatásával. 21:35-kor beértünk egy településre polgári lakosokkal nem találkoztunk, de sajnos egy bajtársunk elesett így őt haza kellett szállítani, könnyes búcsút vettünk tőle és nyomultunk előre. Néha eső néha hó gyöngyöződött sisakjainkon a köd is leszállt és egymás nyomába lépkedtünk a sáros csúszós talajon, nagyon jó döntésünk az volt hogy teljesen előre mentünk így könnyebb dolgunk volt a sárral megküzdeni. 22:45-kor érkeztünk be Nagykovácsira majd kb. 45percet mentünk még a városba és megálltunk a Tisza István világháborús emlékműnél ahol fejet hajtottunk a hősök előtt. Innen indultunk tovább mindenki feltankolt energiával és visszatértünk az erdők és hegyek rengetegébe. A hangulat jó volt mindenki még edzet katonaként viselkedett, átkeltünk kisebb patakokon, akadályokon és végül 02:00-kor megérkeztünk arra a szántóföldre ahol tavaly a nagy hó miatt rengeteg katonánk elesett, de mivel láttuk az utat így 40 perc alatt átvágtunk rajta és megérkeztünk Perbálba, többen (jómagam is) fellélegeztek mert nagyon jó időben voltunk és mindenki tudta hogy a mieink már nincsenek messze. Kettes sorokba rendeződtünk és mentünk tovább a városi aszfalton.03:25-03:45 között Töknél voltunk ahol meglátogattunk 3 présházat amit az orosz katonák elfoglaltak és onnan lőttek minket, valamint egy sírt is megnéztünk ahol négy hős és egy asszony volt eltemetve. A megemlékezés után indultunk tovább, 05:50re beértünk Zsámbékra és már hallottuk a mieinket. Megkérdeztük a vezetőnket mennyi van még hátra és ő azt felelte 1,5 km aszfalton, majd 30 perc elteltével megérkeztünk Mány elé ahol egy emléktábla volt elhelyezve. Óriási kő esett le a szívemről mikor megláttam a két MP-44-essel felszerelt SS katonát akik ellátmányt osztogattak. Megszólalt a dobpergés és mindenki félkörívesen felsorakozott az emlékmű előtt, a sereghajtónk beszédet tartott majd az emléklapok átadásával megköszönte mindenkinek a kitartását.

Emlékük örökké bennünk él!

Egy túlélő.